Koncert, zene

98 program


Szivárványos zenekari hangzás, titokzatos párbeszédek, találós kérdések. Ármányos törpe és diadalmas ifjú hős. Sárkányölés és a fenevad megízlelt vére nyomán megértett profetikus madárdal. Áthatolás a tűzön, a megtalált társ és a szerelemben megismert félelem. Ezek alkotják - seregnyi más mozzanattal együtt - a Siegfried mesei varázsát.

Izgalmas arra gondolni, hogy noha Richard Wagner életművének túlnyomó részét operái és zenedrámái alkotják, s ezekben a szerepek alakítói, az énekesek nyújtanak kivételes teljesítményt a világ nagy színpadain, e művek önállóan is megszólaltatható, legnépszerűbb részletei mégis a zenekari számok.

A Cambridge-i St John's College Kórusa régi ismerősünk: karácsonyi műsorával már két ízben is nagy sikert aratott a Müpában.

A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.

A „Popzene időgépben” koncepció mögött mindenki által ismert kortárs popsikerek és örökzöld popslágerek swingesített, jazzesített, doo-woposított, Motown-hangzású soulba ültetett feldolgozásai húzódnak meg. Egyszerű, de nagyszerű ötlet, ami tökéletesen működik.

Amorf Ördögök - Minibár és a Celluxbetyár / HEY, JUNE! sajnos elfogyott
13 Esemény

A gimnáziumi zenekarként indult Amorf Ördögök a 21. századi magyar popzene egyik kulcszenekara. A koncert címe - Minibár és a Celluxbetyár - a zenekar három kiadott albumára utal.

Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the planet”). Ezt a véleményt valószínűleg osztotta Ray Charles, Ella Fitzgerald vagy Whitney Houston is, akiket a Take 6 partnereinek mondhatott.

Korosztály: 1,5-3 év

Az évad művésze, Snétberger Ferenc koncertsorozatának első estjére vadonatúj mű ősbemutatójával készül. Movements című háromtételes darabjában zeneszerzőként és virtuóz szólistaként is remekel.

Meghitt akusztikus dalokkal, igazi fesztiválhangulatot idéző slágerekkel, filmszerű zenei megoldásokkal és lenyűgöző színpadi látvánnyal tér vissza a Fesztivál Színház színpadára Molnár Tamás.

Berlioz kései operanyitánya, a Beatrix és Benedek izgalmas, dinamikus zene. Csajkovszkij Hegedűversenye a 19. egyik legnépszerűbb versenyműve: egyszerre virtuóz és bensőséges. César Franck d-moll szimfóniája pedig a belga származású francia szerző német komolyságot árasztó opus magnuma.

A Beautiful Confusion ZÓRA váratlan, de intenzív feltűnésének címe is lehetne akár. A kaliforniai születésű és részben ma is Amerikában élő Urbányi Zóra 2021-ben élénk visszhangot váltott ki Kollár-Klemencz László Iszom a bort című dalának feldolgozásával, ami után egymást követték saját szerzeményei.

A délszláv muzsikát játszó Vujicsics Együttes ötven évvel ezelőtti megalakulásuk óta szinte változatlan felállásban muzsikál.

Sena Dagadu immár bő húsz éve a hazai könnyűzenei élet egyik kulcsszereplője. A magyar-ghánai énekesnő az Irie Maffia frontembereként aratta eddigi legnagyobb sikereit, de emellett szólóban is jelentős karrier áll már mögötte. Sena DagaDub című műsorában meditatív, spirituális énje kerül előtérbe.

Dee Dee Bridgewater hatodik évtizede van a pályán, és bár elmondása szerint sok munkát fordított rá, hogy megtalálja önmagát, immár kétség sem fér hozzá, hogy a jazzvilág intézményként tekint rá.

Yuja Wang szólóestje sajnos elfogyott
13 Esemény

Müsor:
Beethoven, Scarlatti és Sosztakovics művei

A Müpa új hangversenytípusa, a Karzatkoncert számukra kínál új, izgalmas kalandot. Lehet jönni színes ruhákban, a szünet nélküli műsor csak ötven perces, és a közönség az orgonista közelében hallgatja a zenét. A sorozat negyedik, májusi programján a fiatal generációt képviselő Mekis Péter lép fel.

Számít-e a múzsa csókja, és egyáltalán mi az? Honnan és hogyan jön a zene, a szöveg, és minden, amit nem a „józan ész” hoz létre, de ami nélkül az életnek semmi értelme?

A világhírű dán baritont alighanem akkor zárta végérvényesen szívébe a Müpa közönsége, amikor A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as produkciójában egy fájdalmas térdprobléma miatt mankóval volt kénytelen járni a színpadon, de ezt a kényszerűen vállalt mozzanatot is képes volt beépíteni felejthetetlen alakításába.

A Zongora - Jakobi Koncertek

A Middlemist Redből és a Mordáiból ismert Nóvé Soma énekes-gitáros, és az elektronikát és basszusgitárt megszólaltató Riederauer Dániel párosa 2019-ben mutatkozott be Samurai Drive-ként.

Balázs János zongoraestje – „Polonéz és rapszódiák”

A francia zene - akárcsak a francia konyha - kifinomultságáról híres, az ízek és a színek tökéletes összhangjáról, a részletek kidolgozottságáról. Igazi ínyencség.

A nemzetközi historikus régizenei előadópraxis egyik legjelentősebb képviselője, a világhírű holland csembaló-, orgonaművész és karmester, Ton Koopman idén októberben tölti be 80. életévét.

A funkos/funkys pop-rockban utazó Honeybeast nevéhez számtalan album, illetve sláger fűződik, melyek közül kiemelkedik A legnagyobb hős című 2014-es szerzemény, 24 milliós (!) kattintásszámmal.

A Koyaanisqatsi sikere után az amerikai rendező, Godfrey Reggio műhelyében megszületett a Qatsi trilógia.

A tíz éve, Bamakóban alakult együttes női előadói minden kreatív zenei megnyilvánulásukban szót emelnek a nők jogaiért és az erőszak felszámolásáért. Gazdag, dallamos muzsikájukban a pánafrikai hagyományokat a kortárs popdalokat idéző stílusjegyekkel ötvözik.

A jazz, blues, rock és funk iránt egyaránt fogékony gitáros, Mike Gotthard ezen a novemberi estén saját jazz-rock világába hívja közönségét, ahol a hangszereké és a dallamoké a főszerep. A koncert gerincét legújabb szólóalbuma, a Sensual Brutality anyaga alkotja, de első lemeze, az Intellectual Brutality már ismert kompozíciói is elhangzanak.

Carlos Ferreira nemrég még rangos megmérettetések díjazottja volt, ma már a Francia Nemzeti Zenekar első klarinétosa, kamarapartnerei között pedig ott találjuk Emmanuel Pahud-t és Hilary Hahnt is.

Két jubileum varázslatos találkozása a Müpa színpadán: a Talamba Ütőegyüttes fennállásának huszonötödik évfordulóját Muszorgszkij idén százötven éves zeneművével, az Egy kiállítás képei című zongoraciklus 21. századra hangolt feldolgozásával ünnepli - az Emerson, Lake & Palmer és Tomita Iszao verziói után így teremtve egy saját változatot a 19. századi remekműből ütőhangszerekre és elektronikára, DJ Bootsie közreműködésével.

A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával lép a Müpa színpadára. Mint közismert, repertoárja nem korlátozódik a szigorúan vett régizenére: Monteverditől Stravinskyig, Gesualdótól Dvořákig mindent vezényel, ami felkelti érdeklődését.

Lamm Dávid télakot vesz. Nem csoda. Kit ne viseltek volna meg a kétezerhúszas évek, a világszerte zajló lehangoló események. Egy művész viszont menedéket találhat a hangok világában. Lamm Dávid meg is alkotott egy új projektet Skidaddle néven. A gitáros-zeneszerzőtől megszokott módon stilárisan és hangzásában is eklektikus műsor született.

Palya Bea a Selymeim sorozatában a számára jelentős, inspiráló női előadókat, énekes-dalszerzőket látja vendégül, mutatja be a hazai közönségnek.

A nibelung gyűrűje tetralógia második estéje a Ring legnépszerűbb darabját tárja a hallgatók elé: A walkür olyan méltán közkedvelt operaslágerekkel kelt elragadtatást a nézőben-hallgatóban, mint az első felvonásban Siegmund Tavaszi dala, a harmadikban A walkürök lovaglása, valamint Wotan búcsúja és a Tűzvarázs.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!