Program


Össz-Hang

Össz-Hang

Három író, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál olvassa fel egy - egy szabadon választott írását, három jazz muzsikus, Dés László, Dés András és Barcza Horváth József pedig zenével folytatja a felolvasásokat. És egy negyedik író, akiről úgy érezzük, köztünk van, Esterházy Péter írásai hangzanak el a fellépő művészek előadásában.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. március 28. csütörtök, 19:00

Nincs meghatározva a műfaj, lehet regényrészlet, novella vagy akár vers is. A felolvasások közben, kellő dramaturgiai pontokon megszólal a zene, hangsúlyozva, aláhúzva vagy akár ellenpontozva az egyes szöveg részeket. Így az estnek kialakul egy íve, dramaturgiája, zene-dramaturgiája.

Az est két részből áll, mindkét részben két - két író szövegei kerülnek felolvasásra, majd a második rész végén, mindnyájan, mintegy fináléként, egy megadott témát dolgoznak fel.

Dés László az estről:
„Azt gondolom, hogy ez az est nagy ünnep lesz, a magyar kultúra ünnepe, sok drámával, humorral és zenével. Napjainkban egy ilyen kulturális eseménynek különösen nagy jelentősége van, hiszen túl azon, hogy nagy formátumú alkotók adják elő műveiket, a hagyományos irodalmi estekkel ellentétben itt az írók olyan írásaikat olvassák fel, amelyek rezonálnak a korra, a pillanatra, amiben mindnyájan élünk. Ez a jelenidejűség nem mindennapi előadást ígér. A szöveg és zene párbeszéde, a zenészek reakciója csak fokozza, erősíti ezt az élményt."

Parti Nagy Lajos:
„Szóban is, zenében is sokszor léptem már fel nagyszerű kollégáimmal és barátaimmal, de minden új alkalom, épp ettől a társaságtól, egyedi és különleges, s azt hiszem, ebben bízhat a néző is - egy különlegesen jó estében."

Spiró György:
„Szeretem, ha írás közben zenélnek, olyankor mindig eszembe jut valami; gondolom, ezzel a közönség is így van."

Závada Pál:
„Ha megkérdeznének, kikkel szerepelnék legszívesebben közös színpadon, akkor az itt fölsorolt társakat feltétlenül az elsők közt említeném. De nem elsősorban a barátságaink, haverságaink miatt, hanem mert ha én a nézőtéren ülnék, akkor is rájuk lennék kíváncsi legelsősorban - és ehhez már inkább a minőségnek van köze, mint a személyes rokonszenvnek."

Ajánlatunk


A Tesztoszteron ironikus és humoros látlelet a nemek közti különbségekről és azonosságokról, frusztrációkról és félelmekről, magunkkal hozott és öntudatlanul is működő családi mintáinkról.

romantikus vígjáték két részben

19:00 Kapunyitás 20:00 Beton.Hofi 22:00 Krúbi Beton.Hofi Rap Artist Krúbi háromszoros Fonogram-díjas énekes, rapper, zeneszerző, szövegíró. Első dalában, a 2017 nyár elején megjelent PestiEst-ben csak úgy sorjáznak a tabutémák, ám a kifejezetten harcos kiállása, a teljesen újszerű rímképlet és a hitelesség azonnal feltűnést keltett. A bemutatkozó nagylemezén (Nehézlábérzés, 2018) Krúbi teljes fegyverzetében jelenik meg: erőteljes politizálás, szexualitás, celebek bírálata, tabudöntögető témák. A 2019-es Zárolás feloldva EP dalait a gyors befutás hátulütői, az agresszíven nyomuló rajongók, a tolakodó nők, az eredményt váró menedzserek népesítik be. A korábbinál egységesebb, komorabb hangvételű második album után 2020 augusztusától Krúbi szívizomgyulladás miatt csaknem tíz hónapig nem állt színpadra, de 2021 nyarán újra nagy sikerrel zenélt. A betegségéről szóló csaknem kilenc perces Szív című dal hamar népszerű lett. Legutóbbi, III. Krúbi című albumát éppen 29. születésnapján, 2023. november 17-én dobta piacra, többek között a Ganxsta Zolee tehet mindenről című szerzeménnyel. A korong dalait 2024 januárjában a Papp László Sportarénában tartott nagyszabású koncertjén hallgathatták meg élőben a rajongói. Beton.Hofi szabályosan berobbant a hazai újhullámos hiphop világába. A 2021 júniusában megjelent első, ‘comic sins’ c. mixtape óriási kritikai és közönség sikert aratott, a 2022-ben kiadott ‘Playbánia’ megjelenését követően, pedig egyértelművé vált, hogy Beton.Hofi az elkövetkezendő évek meghatározó könnyűzenei előadója lesz. Egyedi hangzásvilágával, (ön)reflektív dalszövegeivel, hipnotikus színpadi jelenlétével, humorával és lelkes, magukat ‘Citromale Gang’ néven aposztrofáló rajongói bázisával gyorsan, mindössze 2 év alatt bebiztosította helyét a klubok és fesztiválok nagyszínpadain, hogy aztán 2023-ban már a telt-házas Budapest Parkban lépjen fel. 2022-ben a ‘comic sins’-ért, 2023-ban pedig a Playbánia albumért Fonogram díjat nyert az év hazai rap vagy hip-hop albuma/ hangfelvétele kategóriában, Hundred Sins-el közös Bagira c. dala, pedig a 3. legtöbbet játszott magyar dal lett valaha Spotifyon. A trilógiát záró “0” c. 20 dalos lemeze 2024 tavaszán jelent meg. A lemezt áprilisban, első “aréna showján” az MVM Dome-ban mutatja be. Super Early Bird: 6500 Ft (korlátozott darabszámban) Early Bird: 7500 Ft (korlátozott darabszámban) Standard: 8500 Ft VIP: 12000 Ft (korlátozott darabszámban) VIP jegy tartalma: gyors belépés a VIP bejáraton keresztül, a koncertet közvetlenül a színpad előtt egy elkülönített nézőtéri helyről élvezheted, egyedi VIP pass és karszalag, welcome drink

Kövess minket!


További ajánlataink


Nyitókoncert - NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A Margitszigeti Színház a Nemzeti Összetartozás Napját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral ünnepli ez évben is. Közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész,…

20°C felett 20% kedvezmény

József Attila Színház

Tombol a tavasz, vár rád a #JASZ! Fiatal társulatunk tehetséges sztárjainak minden előadását 20% bulikedvezménnyel nézheted meg évadzárás előtt!

Május 11-én fergeteges ValMar koncerttel zárul a 2024-es Pápai Expo és Agrárpiknik, az év legmenőbb agrárrendezvénye.

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!