Program


Telemann: Brockes-passió / Húsvéti Hangverseny

Telemann: Brockes-passió / Húsvéti Hangverseny

Ha a passióműfajról esik szó, a magyar zenekedvelő közönség elsősorban Johann Sebastian Bach két alapművére, a Máté- és a János-passióra gondol. Holott a barokk korban más szerzők is alkottak sokszor játszott és sikeres műveket, amelyek ebben a formában idézték fel Krisztus szenvedéstörténetét.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. március 22. csütörtök, 19:30

A Müpa közönsége 2016 márciusában ismerhette meg Howard Arman vezényletével, a Magyar Rádió Énekkara és a Capella Savaria előadásában, kiváló énekes szólisták közreműködésével Händel Brockes-passióját. A mostani hangverseny az egy évvel korábbi szerves folytatásaként értékelhető. Barthold Heinrich Brockes, a megbecsült hamburgi tanácsos, jeles költő és író, a német felvilágosodás jellegzetes alakja ugyanis 1712-ben olyan passiószövegkönyvet hozott nyilvánosságra Der für die Sünde der Welt gemarterte und sterbende JESUS (A világ bűneiért kínhalált szenvedő JÉZUS) címmel, amely a maga korának számos zeneszerzőjét megihlette: a szöveg másfél évtizeden belül harminc kiadást ért meg, és többek közt Reinhard Keiser (1712), Georg Philipp Telemann (1716), Johann Mattheson (1718), Johann Friedrich Fasch (1723), Gottfried Heinrich Stölzel (1725), Johann Caspar Bachofen (1759) is megzenésítette. Mi több, a Brockes-szöveg hatása Bach két ma ismert passiójában is kimutatható, részben konkrét szövegrészletek felhasználásában, részben a Brockes által kezdeményezett, drámai dialógusforma alkalmazásában.
Érdemes tehát a tavalyi Händel-élmény után most azt is megtudni, hogyan zenésítette meg a kor egy másik zeneszerzője, Bach jó barátja és kertesztkomája, Telemann a nevezetes passiószöveget.

Vezényel: Vashegyi György

Közreműködők:

Baráth Emőke: szoprán
Bernhard Berchtold: Evangélista
Uwe Stickert: Péter
Johannes Weisser: Jézus
Purcell Kórus
Orfeo Zenekar

Ajánlatunk


A Csata Táncegyüttes 55 éves jubileumi gálaműsora során a múlt és a jelen is megelevenedik a színpadon.

A tavaly hatalmas sikert aratott, teltházas aréna koncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét az MVM Dome színpadán kápráztatja el a közönséget rendkívüli tehetségével. Bence legújabb, Pianoshphere című albuma egyben a névadója az idei turnénak, amelyet Ausztrália és Nyugat-Európa után a prágai O2 Arénában majd a dubai Coca Cola Arénában élvezhet a közönség. A turné utolsó állomása pedig a budapesti MVM Dome, 2024. december 7-én.

A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.

Kövess minket!


További ajánlataink


SopronFest

Sopron - Lővérek

2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben.

Szentpéteri Csilla & Band - “Mojito” koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merülj el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten! Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán

Az Anconai szerelmesek habkönnyű története szenvedélyesen és szellemesen vallja, hogy élni voltaképpen nagyszerű dolog, és hogy mennyi örömöt találhatunk egy…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!